Viganò érsek: a globalisták célja egy Világkormány létrehozása, az antikrisztus vezetésével
Ferenc dicsérő üzenetet küldött a sátánista Világgazdasági Fórumnak
Schneider püspök: "Nem hagyjuk magunkat becsapni a Vatikán verbális játékaival"
Katalin Emmerich:A szabadkőművesek titkos, pusztító munkája a katolikus egyházban
A Vatikán és Ferenc fogja irányítani a "nagy újraindítás" sátánista programját
A hamis próféta Ferenc, világbotrányt okozott azzal is, hogy engedélyezte a homoszexuális párok megáldását
"Az Antikrisztus átvette a teljes irányítást minden emberi tevékenység felett, és birtokában van atyja, a Sátán teljes hatalmának"
Viganò érsek: Ferenc a hamis próféta
Az Antikrisztus érkezése: Amikor mindenki azt kiáltja majd béke, egy új világháború váratlanul zúdul a világra
Készül a sátánt imádó új egyesített világvallás: Felavatták az Ábrahámi család háza" vallásközi komplexumot
Viganò érsek: Azoknak a papoknak és püspököknek, akik elhallgatták az igazságot a„halálos” COVID-oltásokkal kapcsolatban, felelniük kell Isten és az emberek előtt
Ferenc nyíltan felszólítja az emberiséget, hogy egyesüljön egy világvallás mögött
Schneider püspök: Ferenc "pápa" a hatalommal való visszaéléssel fog beíródni a történelembe
Lenga érsek: Krisztusból kommunistát csinálni?! Ez azért már több a soknál!
Nagy figyelmeztetés: Oliveira atya magánkinyilatkoztatása a jövőbeli eseményekről
Viganò érsek: Cselekedjünk „a kereteken kívül” az egyházat megfertőző modernista eretnekségek leküzdésére
Lovell atya: csak idő kérdése, hogy az egyház hűséges része mikor válik egy „földalatti„ egyházi közösséggé
XII. Kelemen pápa bullája a szabadkőművességről (1738)
Hamis tanítás: Ferenc újra kijelentette, hogy a pokol nem egy hely
A harmadik fatimai titok hiányzó részei
Szabadkőműves terv a Katolikus Egyház tönkretételére